YANNA YOVA - Póta György írása

 A Makám mindig feladja a leckét magának vagy a következő Makám formációnak. A „Yanna Yova” lemez különlegessége, hogy – részben a korábbi „soundot” is megtartva – új utakat keres. Valahol – talán a zenekartól - olvastam, hogy az új dalok a hagyományos Európa, a hagyományos világ széteséséről szólnak, én is ezt az alaphangot hallom ki az új vonalvezetésű dalokból. Ez az életérzés megdöbbentően rajzolódik ki a szomorkás Moziból, éppúgy, mint a látszólag könnyed SMS-ből vagy a Hazafeléből. Az utóbbi kettőben az abszurdon sejlik át a felbomlás, és döbbenetes képben fogalmazódik meg a Yanna Yova c. dalban: „Kék halászhajó ring Amszterdam felett”. (Ezt a dalt egyébként én átmenetnek érzem a hagyományos és újító dalok között). A talán korábbi Makám-motívumokra is építő hagyományos dalok a Makámhoz méltóan/illően szépek, kifejezőek, de most alighanem háttérbe kell szorulniuk. Érdekes fricska ugyanakkor, hogy a városi életérzéshez kapcsolódó Mozi c. dalban megszólal a korábbi Édesanya, kedvesem c. feldolgozás hangszerszólója is.

tovább

Ákom Bákom ajánló
Az Ákom bákom lemez számait az általános iskola pedagógusai, szabadidő-szervezői nagy haszonnal forgathatják, szívesen ajánlom  figyelmükbe.
Azért is jó lenne a kisiskolás korban hallgatni, mert nemcsak a zene, hanem maga a szöveg, a vers is olyan kellemes ritmikával rendelkezik, amit egy játékos tanulás szerves részévé lehetne tenni.
tovább

Ákombákom Makám módra - Csibi Márti

Határtalan jókedv, taps, tánc és móka – hatalmasat alakított székelyföldi koncertsorozatának első állomásán, Gyergyószentmiklóson a magyarországi Makám együttes. Az összesen öt helyszínen fellépő zenekar gyerek- és felnőttműsorát is bemutatja a turné alatt.


 

tovább

Zarándokének / Mihály, leszállunk! - Népszabadság / Trencsényi Zoltán
Ha kicsit nagyvonalúan és tágasan tekintünk a Makám zenekar történetére, kezdhetnénk akár 1907-ben a hamburgi kikötőben is, amikor a zenekarvezető Krulik Zoltán nagyszülei Amerikába igyekezvén ácsorogtak egy indulásra váró hajón, ám Jozefina nagymama hasában megmozdult a gyerek. És ekkor ő azt mondta: Mihály, leszállunk!tovább

Zarándokének - Magyar Narancs / Marton László Távolodó

Az utóbbi években gyakran adódott szerencsém Makám-lemezeket dicsérni ezeken a hasábokon, és most sem lesz ez másként. Ráadásul kettős ünnep van: a karácsonyra időzített Zarándokénekkel fennállása huszonöt éves jubileumát ünnepli a zenekar.

tovább

Zarándokének - Igazi zenei csemegét kínál a Makám - Zene.hu / Norro

Nagy örömömre ismét egy népzenei alapú lemezről írok. Bár a Makám erősen groove alapú, az ethno zenei vonalat erősíti. Manapság igen divatos e műfaj, először talán a Ghymes volt, aki ezzel a hangzással zajosabb sikereket ért el. A Makám neve sem lehet ismeretlen azoknak, akik kedvelik ezt a muzsikát, hisz a zenekar ezzel a lemezzel már a fennálásának huszonötödik jubileumát ünnepli.

tovább

Zarándokének - Negyedszázados a Makám - Heti Válasz


A negyedszázados fennállását ünneplő Makám egyik fő büszkesége, hogy kezdettől kiváló szólistákkal működött együtt, köztük Lovász Irénnel, Bognár Szilviával, Szalóki Ágival, Palya Beával, Herczku Ágival, Lázár Erikával. "

tovább

Mennyei szép hajnal - advent a Makámmal MNO- Bucsy Levente

A kereszténység Krisztus születésének közelgő napját várja. Advent, vagyis a várakozás heteiben sokféle alkalom kínálkozik az elmélyülésre. A világzenét játszó Makám együttes is készül és felkészít a karácsonyra – Budapesten és Pécsett december első hétvégéjén megcsillant egy fénysugárnyit a „Mennyei szép hajnalból".

tovább

Makám: Orient-Occident - Gramofon - Pál Eszter

Itt a ma már annyira tág és talán el is koptatott „world music” kategória születését és zsenge gyermekkorát érhetjük tetten, és ez a zene sokkal inkább az igényes kortárs, mint a szórakoztató jelzőt érdemli meg.

tovább

Kelet és Nyugat találkozik - Héty Péter írása

A Makám együttes munkássága gyakorlatilag egybeforrt Krulik Zoltánéval, mint most az Orient - Occident album esetén is. De a rendkívül tehetséges szerző a nyolcvanas években más zenekarokkal is dolgozott együtt. Az Orient – Occident cím találóan jellemzi a keleti és nyugati kultúrák találkozását a Kárpát-medencében.

tovább

ORIENT / OCCIDENT - Magyar Narancs / Marton László Távolodó

Szóval csemegével, kuriózumokkal van dolgunk, de ez a legkevesebb, az Orient – Occident korántsem afféle „gyűjtőknek kötelező” kiadvány, hanem mindazoknak való, akik vevők az afféle folkos-dzsesszes-repetitív, instrumentális kamarazenére, melynek huszonöt-harminc évvel ezelőtt talán az Oregon együttes volt a legismertebb zászlóvívője. Annak a keleti hangoltságához fűzte hozzá Krulik Zoltán a magáét, beleszőve Kelet-Európát és a Balkánt, s legfőképpen persze a maga személyiségét.

tovább

ORIENT _ OCCIDENT - (Matisz László) Lemezajánló

Szerzői lemez vonatkozásában elkerülhetetlen tényező a szerző személye. Pontosabban személyisége, lelkülete. Nem valamiféle pszichoanalízisre gondolok, hanem a rejtőzködő, egyszemélyes szempontra, mely a műalkotás érzékiségének felszíne alatt dereng, s mely megfoghatatlansága ellenére is a lényeget sejteti.

tovább

Új CD a Makámtól, felnőtteknek is (Népszava)

Ákom bákom címmel jelent meg a színes etnomuzsikát játszó Makám együttes új, gyermekdalos lemeze. Húsz mókás nóta - nemcsak kicsiknek! Madarakról, bogarakról, elkódorgó medvékről és többek közt egy identitását kereső nyúlról.

tovább

Makám / Ákom bákom ( Gramofon - Retkes Attila )

Krulik Zoltán, a Makám vezetője és zeneszerzője tiszteletre méltó következetességgel halad azon az úton, amit magának kijelölt. Kárpát-medencei kulturális örökségünkhöz és a magyar anyanyelvhez való szoros kötődés, egyszerű struktúrákra épülő, transzparens, színárnyalatokban mégis gazdag hangzás – ezek a jellegzetes „Makám-sound” ismertetőjegyei.

tovább

Ákom-bákom a családnak (Magyar Nemzet - Kiss Eszter Veronika)
A Makám igazi családi zenekar, rajongói között szép számmal képviselteti magát minden generáció. Bár új lemezük elsősorban gyerekeknek szól, mégsem kizárólagosan. Mi sem mutatja jobban, mint hogy az Ákom-bákom albumot ma késő este hallhatjuk az Almássy Téri Szabadidőközpontban.tovább

Ákombákom dalok (Népszabadság - Trencsényi Zoltán)

Évekkel ezelőtt felgyulladt a televíziója, megvonta a vállát, és azóta sem vásárolt újat. Azt mondja, már rádiót se nagyon hallgat, a világ zsémbes híreit igyekszik kizárni az életéből.


 

tovább

Magyar multi-kulti (Ken Hunt fRoots Magazin)

A Makám merészen találékony zenéje, amely Krulik Zoltán több, mint két évtizedes vezetésével alakult ki, ihlető erejű - véli Ken Hunt. A vasfüggöny túlsó oldalán szóló zene egyik legelbűvölőbb vonása az, ahogy a zenészek a berlini fal 1989-es leomlásának lavinaszerű utóhatásaihoz alkalmazkodtak.

tovább

Makám - MU Színház (Ken Hunt - fROOTS Magazin)

Az 1984-ban alapított Makám Európa egyik legtöbb képzelő erővel megáldott, népi zamatú zenei együttese.

tovább

Makám / Almanach (fRoots Magazin - Ian Anderson írása)

A régóta létező magyarországi Makám együttes sikereit az Egyesült Királyságban talán egy kicsit beárnyékolta a Muzsikás, de ha sikerül rájuk irányítani a figyelmet, ezzel az új lemezzel most eljöhet az ő idejük.

tovább

A zene gyökerei mentén - Makám a Fonóban

Több kontinens népzenei kultúrájának hazai népszerűsítői, a Makám együttes ezúttal Herczku Ági és Palya Bea vendégszereplésével ejtette újfent ámulatba a Fonó közönségét. Eggyé forrt az idő és a tér, a képek és a hangok, míg a kelet-európai régió közös dallamkincsét hordozó kútfő újra megnyílt egy fergeteges koncert erejéig.

tovább

Almanach - Magyar Narancs 2004. 12.16.

Makám és Bognár Szilvia: Almanach. Hogy a Makám együttes kitûnõ passzban van, most már lassan szakállas hír.

tovább

Almanach, a világ képeskönyve - Fidelio Magazin

A Makám együttesről túlzás nélkül le lehet írni, hogy a ’80-as évek kortárs experimentális zenei életének egyik fontos szereplőjeként debütált.

tovább

Almanach bemutató - Súgó, 2004. 11. 12.

Krulik Zoltán gitáros-zeneszerző együttese a világzene magyar úttörőjeként mutatta meg először, hogy hangzik például az európai népdalok hangkészlete, ha indiai, afrikai ritmussal párosul, vagy hogyan viszonyulnak a balkáni páratlan lüktetéshez az ír dallamok. A cél az indulásnál és most is ugyanaz: meghökkentő és egyben izgalmas zene.

tovább

A Makám Almanachja (Népszabadság, J.B.Sz. 2004. 11.19.)
Mostanság elég sűrű az élet az idén húszéves Makám körül: az Anzix című lemezük, majd a tavaszi zeneakadémiai jubileumi koncertjük után gyakorlatilag végigturnézták az egész nyarat és a fél õszt. tovább

A MAKÁM JUBILEUMI KONCERTJE A ZENEAKADÉMIÁN

Jó volt ott lenni a Makám jubileumi koncertjén. Nem követtem ugyan a húsz év folyamatát, az ez idő alatt kiadott tizenkét albumon felfedezhető változásokat, a jövő-menő zenészeket, mégis jó. Mert az azért világosan hallatszik, hogy a Makám most is a zeneszerző Krulik Zoltán által kijelölt úton halad: a különböző tradíciók ősi, közös találkozási pontjáról emeli ki, és olvasztja új, mai anyaggá az ott talált zenét.

tovább

Magyar Narancs 2002. Marton László Távolodó

 

 

Simuló

Makám és Lovász Irén: Szindbád

 

Etnodzsessz és repetitív zene, kelet-európai és távol-keleti folklór – ezeket a „hívószavakat” jó párszor leírhattuk már, ha éppen a Makám zenekarnál időztünk. Kicsit már kínos is az ismétlésük, de nincs mit tenni: a Makám – immár tizennyolcadik éve – egy ilyen „önazonos” zenekar.

tovább

Beszélgetés Krulik Zoltánnal 2003. Sánta Balázs

MAKÁM: SZINDBÁD

 

 

"A lélek, az idő miféle mélységeiből, a tájak miféle messzeségiből zeng fel ez a zene, szól ez a dal?"

 

tovább

Élet és Irodalom 2002. Végső Zoltán

A Makám mint a fesztivál egyetlen, kizárólag a nemzeti hagyományokból építkező társulata valóban egészen másképp értelmezi a korábban emlegetett modernitást.

tovább

Magyar Nemzet 2004. Kiss Eszter Veronika

Anzix és Szindbád a Makámtól
2004. július 30. Magyar Nemzet

Kiss Eszter Veronika

Idén nyáron felpezsdült az élet a Makám zenekar körül, szinte minden nevesebb fesztivál műsorában szerepelnek. Az együttes jelenleg éppen a Balaton-felvidéken tartózkodik, tegnapi nagy sikerű kapolcsi koncertje után ma Mindszentkállán, a Pannon udvarházban lép fel. A zenekar terveiről Krulik Zoltánt kérdeztük.


 

tovább

Heti Válasz 2004. Makám a Zeneakadémián

 

Húszéveseké a világzene

A Makám jubileumi koncertje a Zeneakadémián


SOKAN, SOKAT KESEREGTEK már azon, hogy ütött az utolsó óra, a népzene rövidesen eltűnik, mert eltűnőben van természetes élőhelye, a falu is.

 

tovább

Kultúrák zenei párbeszéde - Kilenc kolinda (H. Magyar Kornél)

 

Makám és kolinda. A két zenei kifejezésnek külön-külön és együtt is van jelentése. A kolinda a karácsonyi ünnepkörhöz kötődő népi dallamok összefoglaló neve: a karácsonyi megelőző napfordulón a legények a falusi házakba bekéredzkedtek, és énekükkel ajándékot kéregettek, „koledáltak”. A makám a klasszikus arab zene hangsora, amely különleges módon ötvözi magában a skálát és a dallamot. Balkáni, román és közel-keleti zenei dialektusok együttes említése magyar zenében: aligha lehet másra, mint Bartók és Kodály kései örökségére gondolni. Hasonló volt a hetvenes évek közepén induló Makám és Kolinda zenei formáció ars poeticája is.

 

tovább

Demokrata 2001. Kilenc kolinda (Sinkovics Ferenc)

 

Talán nem mi találtuk ki a World Musicot, vagyis a világzenét, de mi erősítettük meg, mi vittük tökélyre. Éppen Krulik Zoltán zenekara, a Makám volt azt, aki főszerepet játszott ebben az 1970-es évek elején. A World Music azóta divat lett, a szó legszorosabb értelmében. Ennek következtésben kissé el is laposodott, érdektelenné vált. A különböző népzenei vonulatok szintézise helyett csupán a leghatásosabb elemek egymás mellé helyezésére törekedetek a gombamód szaporodó World Music zenekarok.

 

 

tovább

Makám: Skanzen (Végső zoltán)

 

Ezen a lemezen így, egyszerűen kimondva: szép zenék vannak. Persze az már más kérdés, hogy ki mit tart szép zenének, de a Makám albumára egészen biztosan senki nem fog haragudni. Olyan kompromisszumokat tartalmaz, amelyekkel az arany középutat keresi, mégsem kezd el a legunalmasabb klisékből építkezni.

tovább

Napi Magyarország 2000. Népzene és meditáció húsz esztendeje

 

 

(Kálmán Gyöngyi)

 

Krulik Zoltán a születésnapi koncertre készülő Makám együttesről.

 

Az a zenei világ, amelyet a Makám együttes magáénak mondhat, műfajilag szinte besorolhatatlan. Nevezik világzenének, etnónak, fokdzsessznek. Egy biztos egyedülálló módon ötvözi a különféle kultúrákat, népzenei és más hagyományokat, s emellett mindig jelen volt az európai és távol-keleti tradicionális hangszereket is alkalmazó muzsikájukban, a szemlélődő, meditatív jelleg. Húsz éve alakulta, hét lemez, számos fesztiválon való sikeres szereplés, Európa szerte meghívások és megkülönböztetett érdeklődés eddigi pályafutásuk mérlege. Nemrég két albumuk is megjelent, a Hungarotonnál a Közelítések, a Fonó Recordsánl a SkanZen – két jól sikerül zenei anyag egy korábbi és a mostani stíluskorszakukból. Ma zeneakadémiai koncerttel ünneplik évfordulójukat. Krulik Zoltán zeneszerzőt, a Makám vezetőjét az eltelt két évtizedről kérdeztük.

 

tovább

Vasárnapi Hírek 2000. Válasz Kodály kétségeire (torday)

)

 

Tizenöt esztendős munkát összegez a Makám albuma

 

Megjelent egy lemez. Ez persze nem kimagasló eredmény. De ha úgy fogalmazunk, hogy megjelent egy nagyon jó lemez, amely az utóbbi évek egyik legizgalmasabb alkotócsoportjának munkáját foglalja össze, akkor enne, már van jelentősége. Több mint egy éves közös munka eredménye hallható ezen az albumon (SkanZen), amely a Makám együttes köré szerveződött muzsikusok közös gondolkodását és munkáját tükrözi.

 

tovább

Népszabadság 1999. Trencsényi Zoltán: Lángoló tévé és ...
 

tovább

Magyar Narancs 1997. Marton László Távolodó

 

 

FONÓdások

 

Önhibámon kívül, mintegy rajtaütésszerűen bukkantam rá a Fonó Budai Zeneház új kiadványaira. Semmi hír, semmi reklám, egyetlen szó sem, pedig van miről beszélni.

 

Makám: Café Babel. Az 1984 óta működő harmadik albuma csupa Krulik-szerzemény. Mindazok a hívószavak – balkáni és ázsiai gyökerű szerkezetek, repetitív muzsika, egymásba fonódó népzenék -, amelyek korábban körülhatárolták a Makám zenéjét, érvényesek most is, ám aki feltétlenül ezeket a fákat akarja megmászni, szem elől veszítheti az erdőt. Pedig ez az erdő szokatlan kalandot ígér: hátborzongatóbbak a mélységei, magasabb a csúcsa és meztelenebb benne a hang. Azt gondolom, valami nagyon-nagyon komoly dolgon kellett átmennie Kruliknak, hogy ehhez a lemezhez érjen. És kiváló döntésnek bizonyult, hogy az avantgárd dzsessz élvonalából választott útitársakat: miközben Grencsó szaxofonjával, Fekete trombitájával, Baló dobjaival a Makám újraértelmezte magát, megkerülhetetlen nyomokat hagyott a hazai etnodzsessz térképén is.

 

 

 

 

tovább

Színház Muzsika Makám ideje A(Turi Gábor)
A felcím ezúttal kissé megtévesztő: a Makám együttes Divert Time Into (szó)játékos című CD-je nem jazz. Pontosabban: nem csak Jazz. Még pontosabban jazz is. A legpontosabban: világzene. Az 1984 óta létező Makám dacol a korral. Nem (poszt)modernkedik, nem lebont, hanem építkezik. Építőanyagaik között olyanok találhatók, mint a ritmikai aszimmetria, az indiai klasszikus zene metrikus struktúrái, a perzsa-arab dallamkészletek, a relatív tizenkétfokúság, a repetitív jelleg, a hoketuselv és a modern jazz. A habarcs pedig, ami azt a sokféleséget összetartja és egységbe foglalja – hogy haladjunk a korral: szintetizálja – nem más, mint a muzsikusok egyénisége, zenei érzéke.tovább

Magyar Nemzet: Kelet-nyugati indák / Bankó András 1988
 A KÖZELÍTÉSEK című Makám-nagylemezt talán a műfaj szempontjából a legnehezebb megközelíteni. A lemezgyár katalógusában népzeneként szerepel, s mintha az egyik zenekartag nyilatkozatában is elhangzott volna, hogy (főként) távol-keleti tradicionális zenék átértelmezéséből születtek az egyes kompozíciók. A lemeztasakon felsorolt hangszerek még nem cáfolják mindezt (ilyen különleges, mondhatni egzotikus nevek olvashatóak, mint: sarod, tabla, sarangi – ezek indiai instrumentumok, de akad afrikai is, mint a marimba, zanza, s balkániak, ilyen a kaval, illetve a gadulka). tovább

Élet és Irodalom / Kőbányai János

Az elveszett éden zenéje

 

 

Makám az együttes neve, amely most szelíden és szerényen Közelítések címen tette le lemez névjegyét. Olyan teljesítménykártyát, amellyel a magyar ifjúsági zene újabb és felsőbb minőségrégióba nyert bebocsátást. A zenekar neve ősi arab szó: együttmuzsikálást jelent, s ez a régi-új, szervesen építkező, közösségi zenélési mód ezúttal eljutott a felnőttkorba: előle az ifjúsági „kor és minőség jel” – mint fölszívó varrat az összevarrt sebben, a beforrás után – elsimult az eredményben: a világzenében. Folk, dzsessz és kortárs zene új minőséget létrehozó totális szintézisében, amely az egyre bonyolódó világot a zenei stílusjegyek sokféleségének új struktúrákba rendezésével, találkozások és ütközések csomópontjából szőtt hálóval igyekszik megragadni.

tovább

Húszéves a Makám Jubileumi koncert a Zeneakadémián
Huszadik születésnapját ünnepli a Makám, ami eléggé meglepő, mert az ember még érzi a megalakulásuk után négy évvel, 1988-ban kiadott, és húszezer példányban elkelt Közelítések című lemezük borítójának nyomdaszagát; tovább

Makám: Anzix
A Makámot, illetve Krulik Zoltán zeneszerző-zenekarvezetőt lassan klasszikusoknak kijáró tisztelettel illik emlegetni. Nem csupán azért, mert a Kolinda-korszakot is beszámítva negyed százados múltjuk van. Ennyitől még nem számítana normális dolognak, hogy nevezett zenekar a Zeneakadémia Nagytermében adjon koncertet - nem egyszer. Attól viszont már igen, hogy ez az együttes az elmúlt évtizedekben - egyre erősödő ellenszélben - töretlen igényességgel és következetességgel kitartott egy olyan művészi irány mellett, mely szemben áll mindenféle trendi projecttel.tovább